Mai formájában a Vokál története 2002. szeptemberében kezdődött. Az ötlet azonban már sokkal korábban kipattant a lelkes zenebarátok fejéből, akik már régóta vágytak egy könnyedebb hangvételű együttesre, ahol egyaránt helyet kapnak a cappella művek, népszerű melódiák és dzsesszes feldolgozások is.

Ez volt tehát az előd, a „Kávékórus” – tagjai pedig Veszprém Város Vegyeskarának is oszlopai, akik 1994-ben az Europa Cantat Fesztiválon, a dániai Herningben, Robert Sund vezetésével ízlelték meg a Java Jive zamatát: „… I love coffee, I love tea…”. A Kávékórus éveken át a Szaxofon-kávéházban, a Swing-Swing Együttes kíséretével szórakoztatta a nagyérdeműt, meghonosítva városunkban a vokális könnyű műfajt is. A vállalkozásnak hamar híre ment, és a próbákon egyre több új arc jelent meg. Az alkalomszerűen működő Kávékórus pedig átadta helyét a rendszeresen próbáló Vokálnak, miközben igyekezett megőrizni a „kávés” lazaságot.
Az énekkarok általában a klasszikus repertoártól indulnak, s bővítik az új stílusok, könnyedebb, de korántsem könnyű netán együgyű hangszerelések irányában. A Vokálnál ez fordítva esett: A könnyed műfajok mellett kóstoltak bele a klasszikus karirodalomba. A Vokál mintegy „tranzitállomás” lett a gyermekkor és gyermekkarok világa és a felnőtt kórusok között. A kóruscsalád „középső gyereke” még a kistestvér Csermák Gyermekkarnál és a nagyvegyeskarnál is többet változik, létszámban is, felkészültségben is. Az új műfajokban való eligazodásban a Vokálosok értő segítséget kaptak Király Éva személyében, akinek köszönhetően a jazz-ének alapjait mindenki elsajátíthatta.

A Vokál lehetőséget nyújt – általában középiskolás és egyetemista korú - tagjai számára, hogy egy olyan közösséghez tartozzanak, ahol a vidámság és a jókedv áll a középpontban, emellett azoknak a fiataloknak is segít, akik szívesen kipróbálnák magukat az éneklés, együttmuzsikálás terén akár zenei előképzettség nélkül.

A Vokál 2012-ben ünnepelte, családias keretek között 10 éves születésnapját, amikor is visszaemlékeztek az évtized munkás hétköznapjaira és derűs ünnepeire. Volt két olyan rendszeres program, amelyet sehogy sem sikerült egyik kategóriába sem beilleszteni, mert ünnep, igazi ünnep volt a javából, ám a meghatározó a munka volt: a késő őszi, kétnapos edzőtábor illetve 2003-tól nyaranta a Zánkai Dalos Vakáció. Tíz esztendő alatt 100 lány és 40 fiú jegyezte el magát a kóruséneklés sajátos ágazataival, ahol békén megfér egymás mellett Händel Hallelujája Leonard Cohenével, amelyet a Shrekből ismerünk, Bárdos Dana-danája és a zulu Siyahamba…

Lassan megtanulták a Vokál nevét városon belül és kívül is – itthon a Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál nyitókoncertjén, a Zenei Világnapon, a Karácsonyi koncertek és a hagyománnyá vált, évadzáró Családi hangversenyeken léptek pódiumra. Az Éneklő Ifjúság minősítőin pedig egyre magasabb fokozattal – legutóbb Dicséretes Aranydiplomával – ismerte el a szigorú szakmai zsűri fejlődésüket, színvonalukat.

A történetben és a lelkekben nem fakuló élményt jelentettek s jelenteken a rövid koncert-utak: Szlovákiába, Vranovba, magyarul Varannóba vezettett az első, utána pedig Erdély és Belgium, Galánta és Kaposvár majd Nyíregyháza-Szatmár megye következett. Koncertek, sikerek, életre szóló élmények, s elhatározás: ha Veszprémben marasztja az ifjú énekeseket a sors, felvételiznek a Vegyeskarba. A többiek meg ott, ahová sodorta őket a munka, a tanulás – az egykori Vokálosok rendre felbukkannak az ország különböző kórusaiban. Ahogyan karnagyuk, Erdélyi Ágnes megfogalmazta egyszer: Nemcsak magunknak neveljük a kóruscsalád kicsinyeit és fiataljait, hanem a muzsikának.